Közösségi szolgálat

A nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény alapján a közösségi szolgálat azért jött létre, hogy a középiskolás, érettségire készülő tanulók szociális, környezetvédelmi, a tanuló helyi közösségének javát szolgáló, szervezett keretek között folytatott, anyagi érdektől független tevékenységet tudjanak végezni, amivel tesznek a közért, és amivel saját jellemüket is formálhatják. 

Közösségi szolgálatnak az a munka számít, amelynek során a diák a saját helyi közössége javát szolgáló, anyagi érdektől független tevékenységet folytat szervezett keretek között. Ilyennek számít a katasztrófavédelmi, egészségügyi, szociális és jótékonysági, oktatási, kulturális és közösségi, környezet- és természetvédelemi, óvodáskorú, sajátos nevelési igényű gyermekekkel, tanulókkal, az idős emberekkel közös sport- és szabadidős területen folytatható tevékenység.

A katasztrófavédelem kiemelt célja a gyermekek és fiatalok katasztrófavédelmi felkészítése, amelynek érdekében országszerte lehetőséget biztosít a középiskolás diákok számára, hogy közösségi szolgálati kötelezettségüket a katasztrófavédelem szerveinél, vármegyei igazgatóságokon, kirendeltségeken, tűzoltó-parancsnokságokon teljesítsék. Ennek során megismerhetik a szervezet feladatrendszerét, kialakul bennük a biztonság, a katasztrófák megelőzése és a katasztrófák elleni védekezés melletti elkötelezettség és felelősségérzet, és későbbi életük folyamán nagy valószínűséggel többet tesznek majd saját és környezetük biztonságáért.

Mindezt a katasztrófavédelem úgy kívánja elérni, hogy a közösségi szolgálatra hozzá jelentkező fiatalokat bevonja a szervezet mindennapi tevékenységébe, részt vehetnek a szervezet napi működésében, így maguk is átélhetik, miben áll a katasztrófák elleni védekezés. Közreműködhetnek a megelőzési, felkészülési feladatokban, például iskolai tűzriadók megszervezésében, felvilágosító tevékenységben, de a tanulók kiterjedt káresemények során részt vehetnek a beavatkozások háttértámogatásában is.

A katasztrófavédelmi közösségi szolgálat keretében a diákok bekapcsolódhatnak a tűzmegelőzés és a tűzvédelem, a polgári védelem, illetve az iparbiztonság szakterületének munkájába, közreműködhetnek például iskolájuk tűzriadótervének kidolgozásában, a terv gyakoroltatásának előkészítésében és végrehajtásában, az intézmény tűzvédelmi rendszerének ellenőrzésében, tűzoltóversenyek előkészítésében, szervezésében és lebonyolításában, de akár az őket fogadó tűzoltólaktanya karbantartási tevékenységeiben is. Aki a polgári védelem területével kíván alaposabban megismerkedni, az részt vehet katasztrófakockázati helyszínek bejárásában, polgári védelmi gyakorlatok előkészítésében és végrehajtásában, ifjúsági versenyek előkészítésében és lebonyolításában, vagy éppen a polgári védelmi tervezéshez szükséges adatbázisok készítésében, vagy a lakosságfelkészítésben. Az iparbiztonság iránt érdeklődő diák a veszélyesáru-szállítást nyomon követő rendszerek karbantartásában és alkalmazásában, illetve veszélyes üzemek bejárásán vehet részt, de tevékeny szerepet kaphat a katasztrófavédelmi műveleti labor járműveinek napi karbantartásában, üzemszerű működtetésében is.

Azok a középiskolások, akik a közösségi szolgálat egészét, tehát mind az ötven órát a katasztrófavédelemnél kívánják teljesíteni, mindhárom szakterület munkájába betekintést nyernek.




 

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap