Ünnepség és elismerések Tűzoltónap alkalmából

2026. április 28. 15:30

A katasztrófavédelem minden évben ünnepélyes állománygyűlésen emlékezik meg Szent Flórián, a tüzes mesterségek védőszentjének napjáról. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság április 28-i központi tűzoltónapi ünnepségén idén is többen vehettek át elismerést.

A rendezvényen megjelentek a főigazgatóság vezetői, ünnepi beszédet Fülep Zoltán tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő mondott. Mint fogalmazott, a Tűzoltóság Napjának ünnepe lehetőséget ad arra, hogy a tűzoltók által végzett tevékenység rövid időre ne csak a káresetek miatt kerüljön fókuszba. Ilyenkor lehetőség nyílik a honi és külföldi bajtársakkal találkozni, közösen ünnepelni, és a kiemelkedő teljesítményt nyújtókat megjutalmazni. „A tűzoltók a legnagyobb elismerést nem az ünnepek idején kapják, hanem nap nap után, az önzetlenül, a köz érdekében elvégzett beavatkozásaik utáni hálás tekintetekből, amelyek újra és újra erőt adnak ahhoz, hogy folytassák a munkájukat, legyen az bármely megterhelő is” – fogalmazott. A tábornok kiemelte, hogy folyamatosan fejleszteniük kell felkészültségüket, mert csak így tudnak válaszokat adni az új idők új kihívásaira, a tűzoltónak ugyanis minden körülmények között megoldást kell találnia. „A bajba jutottaknak tudniuk kell, hogy a tűzoltókra mindig számíthatnak, mi ott vagyunk és segítünk” – hangsúlyozta. Fülep Zoltán végezetül a hivatásos tűzoltók mellett az önkormányzati, a létesítményi és az önkéntes tűzoltók szerepéről is szólt. 

A köszöntő után a Katasztrófavédelem Központi Zenekara adott ünnepi műsort, majd dr. Góra Zoltán, tű altábornagy, főigazgató elismeréseket adott át az állomány legkiválóbb tagjainak. 

Az ünnepséget a Szózat zárta.

Dr. Góra Zoltán tűzoltó altábornagy, a BM OKF főigazgatója soron kívül előléptette tűzoltó őrnaggyá:

Takács Gyula tű. századost, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség gazdasági kiemelt főelőadóját.

Beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként dicséretben és jutalomban részesítette:

Vaskó Gergely tű. századost, a Bódvaszilasi Katasztrófavédelmi Őrs megbízott őrsparancsnokát,

Berecz-Marton Viktória Ágota tű. századost, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság katasztrófavédelmi megbízottját,

Bodnár Levente c. tű. zászlóst, a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét,

Gál József tű. őrmestert, a Cigándi Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét,

Czaga Csaba c. tű. zászlóst, a Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság különlegesszer-kezelőjét,

Répási Róbert c. tű. főtörzsőrmestert, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,

Bajnokné Téglásy Erikát, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Költségvetési Osztály előadóját,

Zilahy Imre tűzoltó alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt főelőadóját.

Hősies helytállásáért elismerésben részesítette:

Pallagi Bence tű. őrmestert, az Tiszaújvárosi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját,

Dicséretben és pénzjutalomban részesítette:

Horváth László c. tű. főtörzszászlóst, a Miskolci Hivatásos Tűzoltóparancsnokság szerparancsnokát,

Juhász Csaba c. tű. főtörzsőrmestert, az Encsi Hivatásos Tűzoltóparancsnokság beosztott tűzoltóját.

Fotó: Szőke Péter (BM OKF)

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap