Dolgos évek és sikerek a hivatásos szolgálat után
2026. április 07. 13:21
Eredményes szolgálati tevékenysége, életútja elismeréséül Nemzeti ünnepünk, március 15-e alkalmából, Dr. Pintér Sándor Magyarország belügyminisztere soron kívül előléptette nyugállományú tűzoltó ezredessé Virág Tamás nyugállományú polgári védelmi alezredest, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság egykori kiemelt főelőadóját.
„A mögöttem álló, több mint húszéves hivatásos szolgálatot katonatisztként kezdtem – idézi fel Virág Tamás -, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Polgári Védelmi Parancsnokságra kerültem, és a jelenlegi lakhelyem, Edelény város polgári védelmi feladatait láttam el. Gondolkodásomban, neveltetésemből adódóan mindig fontos szerepe volt a közösségért végzett munkálkodásnak. Belső indíttatásból mindig szolgálni akartam, és szolgálom a mai napig is a szűkebb környezetemet, a várost. A sport mindig meghatározó szerepet töltött be az életemben. Fiatal koromban újjászerveztem a helyi sportéletet, később megalapítottam az Edelényi Hegyek Közösségét, amelynek köszönhetően megújultak a szülőhegyek, és számos fejlesztés látott napvilágot. Rendezvények szervezésével közelebb hoztam egymáshoz az embereket, segítettem a közösségépítést. Amióta nyugállományba vonultam aktívan telnek a napjaim, jelenleg egy családi vállalkozást vezetek a feleségemmel. Büszke vagyok arra, amit az eddigi életem során elértem, a miniszteri elismerésre, előléptetésre nagy megtiszteltetésként tekintek!”
Virág Tamás hobbija a szőlőtermesztés, amivel már több, mint húsz éve foglalkozik. Kitartó munkájával, elszántságával mára a Bükki Borvidék egyik meghatározó borászává nőtte ki magát. A hivatásos szolgálata során, és a civil életben kivívott számos elismerés nemrég egy Díszpolgári címmel is bővült, amit az életútjával, a lakóhelye iránti szeretetével, a közösség szolgálatával és a keresztény értékek melletti elkötelezettségével érdemelt ki.
Fotó: Dojcsák Dávid tűzoltó százados (BAZ VMKI), Szőke Péter (BM OKF), és Virág Tamás magánarchívuma