Tíz új gépjárműfecskendő állt szolgálatba
2026. január 16. 12:07
A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a KEHOP_PLUSZ-1.1.11-24-2025-00001 Komplex tűzoltó gépjárműfecskendők rendszerbe állítása elnevezésű projekt megvalósítása első lépéseként tíz új komplex tűzoltó gépjárműfecskendőt adott át január 16-án az érintett katasztrófavédelmi igazgatóságoknak.
Dr. Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára ünnepi beszédében megköszönte katasztrófavédelem szakembereinek az elmúlt hetek téli időjárási körülményei között nyújtott helytállását. Kiemelte, hogy a tűzoltók szakmai felkészültsége mellett az utóbbi időben rendszerbe állított új eszközök, a dróntechnológia fejlődése, az új laktanyák építése és a meglévőek felújítása is hozzájárult ahhoz, hogy a jelenlegi helyzetben is sikerült mindent megtenni a magyar emberek biztonságáért. Az eszközök mellett a miniszterhelyettes méltatta a szervezet megújult informatikai rendszereit, amelyek jelentős támogatást nyújtanak a működéshez. Dr. Rétvári Bence ezután röviden összegezte a projekt eredményeit, amely révén a katasztrófavédelem új gépjárműfecskendőket tud beszerezni.
Ezt követően a miniszterhelyettes és dr. Góra Zoltán tű. altábornagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója jelképesen átadta a járművek indítókulcsait és az emléklapokat a vármegyék vezetőinek.
Egy-egy komplex HEROS–AquaMAN 4000-es tűzoltó gépjárműfecskendő kerül a Bács-Kiskun (Kiskunhalas Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Békés (Szeghalom Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Borsod-Abaúj-Zemplén (Miskolc Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Csongrád-Csanád (Szentes Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Győr-Moson-Sopron (Győr Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Hajdú-Bihar (Hajdúszoboszló Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Szabolcs-Szatmár-Bereg (Kisvárda Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Tolna (Paks Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság), a Veszprém (Ajka Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság és a Zala Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatósághoz (Keszthely Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság).
Az ünnepség záró epizódjaként a meghívott vendégek megtekintették az épület előtt felsorakozott gépjárműveket.
A járműveket a KEHOP_PLUSZ-1.1.11-24-2025-00001 Komplex tűzoltó gépjárműfecskendők rendszerbe állítása elnevezésű projekt révén szerezte be a szervezet.
A projekt célja, hogy összesen ötvenhat új, komplex tűzoltó gépjárműfecskendő vásárlásával a katasztrófavédelem tűzoltóegységei rövidebb idő alatt, nagyobb kapacitással, modernebb felszerelésekkel tudjanak a helyszínre érkezni, hatékonyan fel tudják számolni a károkat. A gépjárművekkel hatékonyan meg lehet szüntetni az erdő- és vegetációs tüzeket, emellett más összetett, speciális feladatok elvégzésére is használhatóak.
Fotó: Szőke Péter (BM OKF)