Gyászhír
2025. november 14. 09:45
Mély fájdalommal tudatjuk, hogy Sperka Kálmán nyugállományú tű. ezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó-parancsnokság volt parancsnokhelyettese 2025. november 09-én, életének 88. évében elhunyt.
Sperka Kálmán 1960. augusztus 23-án került a BM Tűzoltó Tisztképző Iskola hallgatói állományába. Tanulmányai befejezését követően a Miskolci Tűzoltó-parancsnokságon kezdte meg pályafutását, majd a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzrendészeti Parancsnokságra került, ahol 1974. február 01-jétől tűzmegelőzési kiemelt főelőadóként látta el a feladatait. Munkavégzésének színvonala és szakmai elhivatottsága alapján elöljárói alkalmasnak találták magasabb beosztás betöltésére, ezért 1975. október 01-jén tűzmegelőzési csoportvezetőnek nevezték ki. Következetességével, alaposságával, egységes követelménytámasztásával felettesei és beosztottjai elismerését, megbecsülését egyaránt kivívta. 1979. december 01-jétől 1992. március 31-ig, nyugállományba helyezéséig a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Tűzoltó-parancsnokság parancsnokhelyettese volt. Beosztásában – főként a rendszerváltás időszakában – a társszervekkel és a társadalmi szervezetekkel való együttműködés, valamint a szervezeti átalakítások koordinálása terén elévülhetetlen érdemeket szerzett. Pályája során kiemelkedő teljesítményéért több esetben magasabb szintű elismerésben részesült. Életpályáját, munkavégzését a hivatás iránti alázat és a tűzoltó szakma szeretete jellemezte. Nyugalmazását követően is aktív, kifogástalan életet élt.
Elhunyt kollégánk emlékét kegyelettel megőrizzük!