Különleges kiállítás érkezett az Edelényi kastélyba

2024. december 13. 13:13

Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyébe érkezett a két ismeretterjesztő tárlat, amely szeptemberben indult országjáró körútra a Katasztrófavédelem Központi Múzeumából.

A „Jelentős évfordulók a tűzoltóság történetében” című kiállításnak a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata üzemeltetésében lévő Edelényi kastély ad otthont.

A kiállítás megnyitóján dr. Berki Imre múzeumigazgató a múltat idézve mutatott rá a tűzoltóképzés fejlődésére, annak fontosságára, továbbá érdekes részleteket osztott meg arról, hogy a kezdeti síp- és kürtjelekkel történő kommunikációból hogyan jutottak el a tűzoltózenekar magalakításáig.

A különleges történeti gyűjtemény a 75 éve működő, intézményes tűzoltóképzést és a 85 éves tűzoltózenekar múltját dolgozza fel. A szervezők szándéka az volt, hogy emléket állítsanak azoknak, akik felismerték, hogy a tűzoltóképzés csak egységes, szervezett formában érheti el célját. A kiállítás másik tematikai egységében pedig azt a folyamatot lehet végig kísérni, amely a tűzoltók káreseti vagy veszélyhelyzeti kommunikációjától a zenekar életre hívásáig tartott. A két egymástól elkülönülő, mégis összekapcsolódó anyag felöleli a magyar tűzoltóság történetének legfontosabb fejezeteit. A szövegekben elrejtett QR kódokban történelmi ínyencségeket is megosztanak az érdeklődőkkel.

A tárlat nyitvatartási időben, december 13-tól 2025. január 09-ig látogatható.

Fotó: Dojcsák Dávid tűzoltó százados


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap