Ünnepi állománygyűlés Miskolcon

2017. október 20. 12:29

Az 1956. október 23-i forradalom és szabadságharc, valamint a köztársaság kikiáltásának alkalmából ünnepi állománygyűlést tartott a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, október 20-án.

A rendezvényen Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, megyei katasztrófavédelmi igazgató köszöntötte a vendégeket, majd a Himnuszt követően a Fazekas Utcai Általános Iskola tanulóinak ünnepi műsorát tekintették meg a résztvevők. Tóth Dezső tűzoltó alezredes, megyei polgári védelmi főfelügyelő ünnepi beszédében felelevenítette a forradalom és szabadságharc főbb mozzanatait és azok jelentőségét. A beszédet elismerések, valamint a megyei Sajtó Nívódíj átadása követte. Az ünnepi állománygyűlést a Szózat zárta.

Dr. Pintér Sándor Magyarország Belügyminisztere, nemzeti ünnepünk,

október 23-a alkalmából, munkakörében hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként

tűzoltósági tanácsosi címet adományozott

Törő Attila Imre tű. alezredesnek, a Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály szolgálatvezetőjének.

A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság főigazgatója – Nemzeti Ünnepünk, Október 23-a alkalmából - kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

munkatársi címet adományozott

Pető Józsefné közalkalmazottnak, a B.-A.-Z. MKI Hivatal titkárnőjének

tárgyjutalomban részesítette 

Macz János Zsolt tű. alezredest, a Tiszaújvárosi Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetőjét

és

Pletenyik Béla c. tű. századost, a Sátoraljaújhelyi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokát.

Az elismerések a Belügyminisztérium és az OKF központi ünnepségén kerültek átadásra.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója – Nemzeti Ünnepünk, Október 23-a alkalmából - huzamos időn keresztül végzett kiemelkedő szakmai tevékenysége elismeréseként

tárgyjutalomban részesítette

Lapis András tű. őrnagyot, a Főügyeleti Osztály ügyeletvezetőjét,

Zilahy Imre tű. őrnagyot, a Katasztrófavédelmi Műveleti Szolgálat kiemelt főelőadóját, 

Pankotai Zoltán Lajos tű. hadnagyot, a Miskolci Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság rajparancsnokát,

Kovács Gábor c. tű. főtörzsőrmestert, a Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét,

Bártfai István c. tű. törzsőrmestert, a Mezőcsáti Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét,

Tarr Attila c. tű. törzsőrmestert, Cigándi Katasztrófavédelmi Őrs, beosztott tűzoltóját,

Dr. Szenci Attila kormánytisztviselőt, a Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály ügyintézőjét,

Kovács Józsefné közalkalmazottat, a Katasztrófavédelmi Hatósági Osztály főelőadóját,

valamint a XI. Országos Tűzoltó Szakmai Vetélkedőn részt vett versenycsapat tagjait

Veres Béla c. tű. főtörzszászlóst, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerparancsnokát,

Tóth Gyula c. tű. főtörzsőrmestert, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetőjét,

Révész Ádám tű. őrmestert, az Aggteleki Katasztrófavédelmi Őrs gépjárművezetőjét,

Sztari Szabolcs c. tű. főtörzsőrmestert, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,

Sliz Krisztián c. tű. törzsőrmestert, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját,

Veres Tibor c. tű. törzsőrmestert, a Kazincbarcikai Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltóját.

 

A katasztrófavédelem szakmai tevékenységét hitelesen bemutató kiemelkedő munkája elismeréseként

Sajtó Nívódíjat adományozott

Balogh Szonja asszonynak, a szerencsi Globo Televízió ügyvezetőjének,

M. Bíró Liza asszonynak, az Irány Televízió főszerkesztőjének, az MTVA tudósítójának.

Fotó: Dojcsák Dávid c. tű. szds.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap