Dobogós helyezések csapatban és egyéniben

2017. május 22. 16:15

A közelmúltban két országos szintű versenyen is kiemelkedően teljesítettek a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatai.

Az első alkalommal megrendezett Országos Közlekedésbiztonsági Versenynek és a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Országos Atlétikai Bajnokságának egyaránt a Veszprém megyei Zánka adott otthont.

Múlt hét pénteken, a közlekedésbiztonsági verseny országos döntőjében a regionális versenyek győztesei, az ország hivatásos tűzoltó-parancsnokságainak gépjárművezetői, illetve az ügyintézői rendszerben gépjárművet vezetők mérték össze KRESZ-tudásukat és gépjárművezetés-technikai készségeiket. A versenyen tíz, egyenként kétfős csapat vett rész, amelyek közül öt az „ügyintézői gépjármű”, öt pedig a „készenléti szer” kategóriában állt rajthoz. A megmérettetés első felében egy feladatlapot kellett kitölteniük a résztvevőknek, amely az általános közlekedésbiztonsági szabályok ismerete mellett alapvető elméleti vezetéstechnikai tudásukat is felmérte.

Készenléti szer kategóriában a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapata a dobogó második fokára állt fel.

Péntek reggeltől egészen szombat délutánig folytak a sportküzdelmek a zánkai Erzsébet Táborban, az atlétikai bajnokság és a sportnap keretében. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, a tizenkilenc megyei katasztrófavédelmi igazgatóság, a Katasztrófavédelmi Oktatási Központ és a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság csapatai kapcsolódtak be a pontszerző atlétikai versenybe. A futószámok közül százméteres síkfutásban, a nőknél négyszáz méteres síkfutásban, a férfiaknál pedig ezerötszáz méteres síkfutásban, valamint váltófutás versenyszámban hirdettek bajnokot. Emellett a súlylökés, a távolugrás és a kézigránátdobás is helyet kapott a programban.

Sportolóink csapat összetettben az első helyet érdemelték ki, míg egyéniben az alábbi eredmények születtek:

4x200 m váltó futás

1. helyezett: Bán Vanda, Istványi Nóra, Mihalik Flóra, Popják Ildikó

4x400 m váltó futás

1. helyezett: Tircs Gergely, Csizmár Róbert, Balla János, Sztankovics Péter

Távolugrás

2. helyezett: Mihalik Flóra

100 m síkfutás

2. helyezett: Csoma Miklós

100 m síkfutás

3. helyezett: Elek Anikó Mercédesz

400 m síkfutás

3. helyezett:  Popják Ildikó

1500 m síkfutás

3. helyezett: Ujhelyi Tamás

Kézigránát hajítás

3. helyezett: Mihalik Fruzsina

Távolugrás

3. helyezett: Sztankovics Péter

Súlylökés

4. helyezett: Benőcs Viktor

1500 m síkfutás

5. helyezett: Tulipán Attila

400 m síkfutás

5. helyezett: Szabó-Árvay Tímea

1500 m síkfutás

6. helyezett: Vámos Imre

 

Gratulálunk kollégáinknak!

 

Fotó: BAZ MKI


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap