Elismeréseket adtak át a Belügyminisztériumban

2016. április 22. 16:36

A miniszteri elismeréseket Kontrát Károly miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára adta át április 22-én a Rendőrség Napja és a Tűzoltóság Napja alkalmából.

Magyarországon a rend nemzeti ügy, nemzeti érdek, amelynek megóvásában a rendőröknek és a tűzoltóknak kimagasló szerepe van. A két terület szakemberei vállvetve dolgoznak a bajban, közösek az erőfeszítéseik és közös az áldozatvállalásuk. Szolgálatuk teljesítése közben akár saját életük kockáztatása árán is biztosítják a rendet, megvédik az állampolgárok vagyonát és életét. Irántuk való megbecsülését az elismeréseken felül Magyarország Kormánya azzal fejezi ki, hogy kiszámítható előmeneteli és illetményrendszert alakított ki a két szervezet kötelékében szolgálók számára.

Az egész Európára nehezedő migrációs nyomás a magyar rendvédelmi szerveket is próbára tette, a magyar rendőrség ráadásul a legjobbak között teljesített az öreg kontinensen: kezdetektől fogva megvédték Magyarország és Európa schengeni határait és segítséget nyújtottak más országoknak is – hangsúlyozta Kontrát Károly.

A belügyminiszter kiemelkedő szolgálati tevékenysége elismeréséül a Tűzoltóság napja alkalmából Szent Flórián Érdemjelet adományozott Bódi Zoltán tű. alezredesnek, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség osztályvezetőjének.

Bódi Zoltán tű. alezredes 1990. május 01-jén került hivatásos állományba, beosztott tűzoltó beosztásba, tűzoltó törzsőrmesterként.

1992 júniusában végzett az Ybl Miklós Műszaki Főiskolai Kar Tűzvédelmi Tanszéken, tűzvédelmi mérnökként, és ugyanabban az évben, augusztus 01-én megelőzési főelőadóként került kinevezésre. Ez időtől a szakmai fejlődése töretlen, az elért szakmai színvonala kiváló.

1994. július 01-től tűzmegelőzési kiemelt főelőadó, 1999. április 01-től megbízott tűzmegelőzési osztályvezető és 2000. január 01-től kinevezett tűzmegelőzési osztályvezető. Több mint húsz éve az tűzmegelőzési szakterület kimagasló egyénisége, akit folyamatos, nagymértékű, önképzés jellemez.

Az osztályán irányított kollégák munkája is magas színvonalú, kitűnt ez több alkalommal a megyei tűzmegelőzési szakmai vetélkedőkön, ahol több alkalommal első helyezést ért el az osztály. Ezen túlmenően országos vetélkedőkön is többször megmérettette magát, kiváló eredményeket elérve. Szakmai hozzáértésével nem csak a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség illetékességi területén, de az egész megyében, továbbá az ország többi térségében is nagymértékű elismerést szerzett, és nem csupán szakmai körökben.

2005-től 2007-ig az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság felkérésére, Borsod-Abaúj-Zemplén megye képviseletében az új tűzvédelmi kódex – Országos Tűzvédelmi Szabályzat – kidolgozására létrehozott bizottság tagja, az új jogszabálytervezet megalkotásában hatékonyan közreműködő tag.

A FEU (Európai Uniós Tűzoltó Tisztek Szövetsége) által elindított Safe Hotels Program közreműködője. A programban az európai szállodák biztonsági kategorizálása szerepel, mely során az egyes létesítmények tűzvédelmi „felszereltségétől” függő biztonsági jellel történő minősítés a cél.

A lakóházak tűzvédelméről szóló konferenciák – Siófok, Szombathely, Sopron, Miskolc – szinte állandó, meghívott előadója. Megyei és regionális szinten a tűzvédelemmel kapcsolatos, különböző témájú konferenciák megszervezésével jelentős szerepet vállal a tűzmegelőzéssel, tűzvédelemmel foglalkozó szakemberek naprakész felkészítésében.

Eredményesen működött közre az ország első tűzmegelőzési alapítványának létrehozásában, több éven keresztül titkári beosztását látott el.

Tűzvédelmi szakvizsgáztató, továbbá 2009. március 03-tól építész tűzvédelmi szakértői tevékenység végzésére jogosult.

Mind szakmai tudása, tapasztalata, mind pedig emberséges jelleme miatt a katasztrófavédelmi szervezet teljes állománya tisztelettel, példaképként tekint rá.

Az elöljárói is több alkalommal elismerték kimagasló munkáját, 1998-ban és 2003-ban miniszteri dicséretben és jutalomban részesült, 2006. október 23-tól tűzoltó tanácsosi címet visel. 2006-ban a Magyar Tűzoltó Szövetségtől „Gróf Széchenyi Ödön” díjat kapott, 2007-ben a megyei közgyűlés átadta részére a „Borsod-Abaúj-Zemplén Megye Tűzbiztonságáért” díjat, majd az Allianz Hungária biztosító ismerte el szakmai tevékenységét „Deák Ferenc emlékérem” átadásával.

Elismerésben részesültek.

BM OKF

Fotó: Csattos Pál - BM


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap