Egyszerűen, gyorsan, hatékonyan

. .

Mintegy hatvanan vettek részt a vízzel feltölthető tömlős mobilgátrendszer képzésen, amelyre Aszalón került sor március 08-án.

A mobilgátat a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szerezte be a Svájci-Magyar Együttműködési Program keretében, melynek célja az árvízi védekezési képesség fejlesztése a Felső-Tisza-vidéken és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében. A gátrendszer telepítésével kapcsolatos elméleti és gyakorlati ismereteket a projekt keretében megbízott oktató cég munkatársai osztották meg az üzemeltetésre kijelölt állománnyal. A korszerű árvízi védekezésre kifejlesztett eszköz több előnyös tulajdonsággal is rendelkezik, hiszen egyszerűen, rövid idő alatt telepíthető bármilyen talajtípuson, illetve a használata nem igényel jelentősebb emberi erőforrásokat. A rendszer alkalmazásával kiváltható, vagy kiegészíthető a homokzsákokkal történő védekezés, így a levonuló ár után kevesebb veszélyes hulladék keletkezik. A megyeszékhelyen tíz kilométernyi gát kiépítéséhez elegendő készletet tárolnak, amely a jövőben nagymértékben hozzájárulhat az árvízi védekezés sikeréhez. Az oktatáson részt vettek a megyei tűzoltóparancsnok-helyettesek, tűzoltósági és polgári védelmi felügyelők, katasztrófavédelmi megbízottak, valamint a járási önkéntes mentőcsoportok képviselői.

Fotó: Dojcsák Dávid c. tű. szds.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap