Hagyományőrzők versenyeztek Szerencsen

2014. augusztus 24. 19:51

A Szerencsi Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szervezésében első alkalommal került megrendezésre az Országos Hagyományőrző Tűzoltóverseny augusztus 24-én.

Az elszánt versenyzőket és szurkolókat Lipták Attila tűzoltó dandártábornok, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója köszöntötte a szerencsi Rákóczi-várban, egyben örömét fejezte ki, hogy rövid időn belül ismét ismerős arcokat láthatunk. Hagyományőrzési és szakmai szempontból is kiemelkedő jelentőséggel bír ez a verseny, hiszen a múltból merítve építkezhetünk és haladhatunk előre, mutatott rá az igazgató. Koncz Ferenc a település polgármestere köszönetet mondott a szervezőknek, hogy a rendezvény helyszínéül Szerencs városát választották és balesetmentes küzdelmet kívánt a versenyzőknek.

A változékony időjárás ellenére a verseny jó hangulatban telt. A csapatok kocsifecskendő és mozdonyítható fecskendő kezelésben, homokzsákpakolásban, hordágycipelésben mérték össze ügyességüket és gyorsaságukat. A díjak átadását követően Nagy István tűzoltó alezredes, a Miskolci Katasztrófavédelmi Kirendeltség kirendeltség-vezetője értékelte a nap eseményeit és reményét fejezte ki azzal kapcsolatban, hogy a mai verseny nem csak hagyományőrző, hanem egyben hagyományteremtő is volt.

 A versenyen az alábbi eredmények születtek:

Kocsifecskendő:                  

I. Szerencs HTP

II. Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése

III. Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros

IV. Pomázi Tűzoltó Egyesület

V. Ónodi Tűzoltó Egyesület

VI. Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány Székesfehérvár

VII. Mezőcsát ÖTE

VIII. XIII. kerületi ÖTE

IX. Mádi Polgárőr és Tűzoltó Egyesület

X. Hajdú-Bihar Megyei Tűzoltószövetség Berettyóújfalu

Mozdonyítható fecskendő:

I . Szerencs HTP

II. Ónodi Tűzoltó Egyesület

III. Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros

IV. Pomázi Tűzoltó Egyesület

V. Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány Székesfehérvár

VI. Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése

VII. Mezőcsát ÖTE

VIII. Budapest XIII. kerület ÖTE

Ifjúsági:                                

I. Pomáz Tűzoltó Egyesület

II. Mezőcsát ÖTE

III. Tolcsva ÖTE

IV. Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány Székesfehérvár

V. Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros

Női:

I. Hajdú-Bihar Megyei Tűzoltószövetség Berettyóújfalu

II. Mezőcsát ÖTE

III. Önkormányzati Tűzoltóság Balmazújváros

 

Senior:                     

I. Önkéntes Tűzoltó Egyesület Vése

II. Mezőcsát ÖTE

III. Budapest XIII. kerület ÖTE

IV. Havranek József Tűzvédelmi Alapítvány Székesfehérvár

 

Gratulálunk a szép eredményekhez!

Fotó: Dojcsák Dávid tű. szds.


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap