Közlemény

2020. április 27. 10:21

Az Átlátszó.hu egy április 24-én megjelentetett cikkében valótlanul állította azt, hogy a katasztrófavédelem eltitkolta a VIRESOL Kft-vel kapcsolatos, környezetkárosítást, a felszíni vizek károsodását megelőző intézkedésekre történő vízvédelmi és vízügyi hatósági kötelezésről szóló határozatát.

Az Átlátszó.hu állításával szemben a valós tény az, hogy a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság mindenben a jogszabályoknak megfelelően járt el. Az alapos kivizsgálás eredményeként meghozott hatósági határozatát megküldte mindazoknak, akik a megismerésére jogosultsággal rendelkeznek. Az Általános közigazgatási rendtartásról szóló törvény iratbetekintésre vonatkozó rendelkezései alapján csak a véglegessé vált határozat ismerhető meg harmadik fél által, ezért a katasztrófavédelem a megjelent állításokkal szemben a hatósági eljárásra vonatkozó szigorú szabályokat betartotta, a hivatkozott hatósági határozatot nem hozhatta nyilvánosságra.

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap