Hírek


Szolgálati időn túl is él a hivatástudat
2013. február 28.
Pap Péter tűzoltó hadnagy szolgálati idején kívül nyújtott segítséget egy közlekedési baleset sérültjeinek.

Péter a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei műveletirányító tisztje a 24 órás szolgálatát követően elindult haza. A reggel ködös volt, az út pedig csúszott. Kicsivel 8 óra előtt a tokaji Tisza-hídon áthaladva balesethez ért. A hadnagy azonnal a balesethez sietett és közben riasztotta a 105-ös segélyhívón váltótársait, akiktől nem sokkal korábban búcsúzott el. Elmondta, hogy 4 személygépkocsi ütközött, egy fő beszorult a járművébe és további három ember sérült meg, valamint egy tartálykocsi is a helyszínen van, de veszélyes anyagot jelölő tábla nincs a kamionon. Kollégánk ezek után elvégezte a személyautó áramtalanítását, megelőzve a robbanásveszélyt és a mentőszolgálat helyszínre érkező munkatársainak segített kiemelni a sérülteket a járművekből.

 Pap Péter tűzoltó hadnagy a helyszínelés és a műszaki mentés végeztével indulhatott el haza, a jól megérdemelt pihenőnapjára.

 Lipták Attila tűzoltó ezredes, megyei igazgató dicséretben részesítette és emléktárgyat adományozott szolgálaton kívüli hősies magatartásért elismeréséül Pap Péter tűzoltó hadnagy úrnak, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei műveletirányító tisztjének, valamint példaképül állította a teljes személyi állomány elé.


 

Kapcsolódó képek:

Szolgálati időn túl is él a hivatástudat