Hírek


Öt évre szereztek minősítést
2018. október 06. 16:37
Honvédelmi felkészítéssel egybekötött, megújító nemzeti minősítő gyakorlaton bizonyította felkészültségét három járási önkéntes mentőcsoport, Emődön október 06-án.

A 2018. évi védelmi felkészítés keretében szervezett gyakorlatot, amelyen a Miskolc, Szerencs és Tokaj járási önkéntes mentőcsoport, valamint az együttműködő és társszervek vettek részt, Tóth Attila tűzoltó alezredes, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgató-helyettese nyitotta meg.

Feltételezés szerint, emberi tevékenység miatt megrongálódott a településen keresztülfolyó Kulcsár-völgyi-patak víztározójánál a védmű. A gátszakadás veszélye miatt, lakosságvédelmi intézkedések váltak szükségessé. Az önkéntesek két kárhelyszínen dolgoztak a nap során. Vízügyi szakirányítás mellett töltésmagasítást és tereprendezést végeztek, bordás megtámasztást, valamint ellennyomó medencét építettek és szivattyúzási feladatokat láttak el. A mentőcsoportok tevékenyégét a háromfős minősítő bizottság megfeleltre értékelte, így öt évre ismét megszerezték nemzeti minősítésüket az alapvető vízkár-elhárítási tevékenység szakterületen.

Fotó:

Dojcsák Dávid c. tű. szds.


 

Kapcsolódó képek:

Öt évre szereztek minősítést Öt évre szereztek minősítést Öt évre szereztek minősítést
>>> További képek a galériában <<<